Színházlátogatás – 2019.11.19.
A társadalmi egyenlőség témakörén belül nagy hangsúlyt kapott a szocio-kulturális háttér feltérképezése. Ki, milyen formában tölti szabadidejét? Mennyi időt fordít a kultúra befogadására? A szűkös anyagi lehetőségek a diákok családján belül rányomja bélyegét a szabadidő hasznos eltöltésére, az aktív pihenésre is. Ezért is fogadták a diákok nagy lelkesedéssel a lehetőségét annak, hogy egy nagy múltú színházban tehettek látogatást. 2019. november 19-n a Pécsi Nemzeti Színházban a Csipkerózsika című balettet tekinthették meg a Kamarában. A látogatás előkészítéseként megbeszéltük a kulturált viselkedés szabályait, az öltözködést, a színházi illemet. A diákok egy része még sohasem volt, ezért már belépéskor újdonság volt számukra a légkör, a belső környezet. A felújított, modern köntösbe ágyazott balett sok gyermek tetszését is elnyerte. Ez azért is fontos, mert a gyermekkorban átélt pozitív élmények nagymértékben befolyásolják a kultúrához való viszonyulásukat felnőtt korban. Bár nem a legkönnyebb műfajt választottuk a színházi kultúrába való bevezetéshez, az előadás látványossága, művészi megfogalmazása nagy hatással volt a tanulókra. A színházlátogatást a Kurdi Roma Nemzetiségi és a Kurdi Német Nemzetiségi Önkormányzatok támogatták.