Előadás sorozat: aktív és folyamatos intézményközi kapcsolat kialakítása

Partneriskola bemutatása  – 2018.10.25 A személyes találkozó alkalmával sor került az A-komponens partneriskola megismerése témában tartott előadásra. Részletesen bemutatásra került az A-komponens partneriskola, amit minden résztvevő érdeklődéssel hallgatott. Mind a gyerekek, mind pedig az oktatók érdeklődve figyelték az előadást. Az előadáson résztvevő gyerekek a személyes találkozó jelenléti íven szerepelnek.

Személyes találkozó 3. – A komponens

Személyes találkozó 3. –  2018. 10.25-26.-Bácsfeketehegy 2018. október 25-én indultunk Bácsfeketehegyre, a testvériskolai találkozóra. Az A komponens 30 diákja vett részt a találkozón. Diákjaink nagyon várták a találkozást. Már érkezéskor meglepetésként ért bennünket, hogy az iskola egy hatalmas udvarral körülvett épületben van. Megcsodáltuk az épületet, a tágas helyiségeket, a gyerekek… Continue reading

Személyes találkozó 2. – A komponens

Személyes találkozó 2. – 2018.07.21-22. – Keszthely Kora reggel autóbusszal indultak a gyerekeke Keszthelyre, hogy ott találkozhassanak a testvériskola diákjaival és tanáraival. A kis csapat izgatottan várta a nagy találkozást és az előttük álló kalandokat. Az első megálló a 18. századi barokk Festetics-kastély impozáns kertje volt, ahol találkoztak a testvériskola… Continue reading

Személyes találkozó 1. – A komponens

Személyes találkozó 1. – 2018.07.14-15. – Balatonboglár A projektbe bevont diákok és pedagógustársak a reggeli órákban indultak az autóbuszos balatonboglári kirándulásra, hogy találkozhassanak a testvériskola diákjaival. A korai indulás ellenére a gyerekek izgatottan várták az újabb balatoni utazást, hisz a legtöbbjük csak ilyen alkalmakkor hagyja el a települést. Nem kellett… Continue reading

Kulturális program 6. – Színházi előadás

Kulturális program, színházi előadás: Egy pesti srác története – 2018.10.18 Ezen a napon került sor az Október 23. tematikájú színházi előadásra, Egy pesti srác történetét bemutatva.  Az előadást nagyon várták a gyerekek. Egy pesti srác története előadás új formában ábrázolta az 1956. október 23-i forradalmat és szabadságharcot, mely  a nép… Continue reading

Kulturális program 5. – CSET Zenekar

Kulturális program, koncert: Cset Zenekar – 2018.10.11 CSET Zenekar előadását hallhattuk meg iskolánkban. Elsősorban kortárs költők verseire írt zenéket hallhattak. Koncertjeiket a vidámság, interaktivitás, közös éneklés és mozgás jellemezte. A Ceruzarajz című műsoruk Lackfi János írta átvezető meséjével, kortárs magyar költők verseit és francia gyerekverseket rajzolt a gyerekek elé. Kacagó… Continue reading

Kulturális program 3. – Kávészünet Verszenekar

Kulturális program, koncert: Kávészünet zenekar – 2018.05.31 A koncertet hatalmas izgalom előzte meg. A Kávészünet Kvartett zenekart a tanulók és pedagógusok egyaránt ismerték már a televízióból, valamint az internetről.  A koncert lebonyolítására a település kultúrházában került sor, ahol a művészek hosszas előkészületek után nagy szeretettel fogadták a gyerekeket. Előzetes feladatként… Continue reading

Társadalmi felelősségvállalás 2.

Társadalmi felelősségvállalás 2. (2018.12.17) Folytatva a Cipősdoboz akciót ezen a napon a gyerekek az otthonról hozott játékokat és tartós élelmiszereket gyűjtötték össze, szortírozták és csomagolták a kárpátaljai Sámuel Alapítványhoz  a gyermekotthonokban nevelkedő árva gyerekek és a szegény körülmények között, családi környezetben élő iskolások megsegítésére.

Társadalmi felelősségvállalás 1.

Társadalmi felelősségvállalás 1. (2018.12.10) A foglalkozás során a gyerekek játékokat és tartós élelmiszert gyűjtöttek össze, a településen élő hátrányos helyzetű családok részére. Az ajándékokat a gyerekek szortírozták és csomagolták. A gyerekek nagyon lelkesen végezték a feladatot. Sok csomag készült el a szorgos kezek munkájával.