Az intézmény intézményi környezetének bemutatása
Kurd településről
Kurd község Tolna megye déli részén, a Tolnai-dombság, Tolnai-Hegyhát tájegységében helyezkedik el. A falu lélekszáma 1220 fő (2014-ben). Közigazgatásilag a dombóvári járáshoz tartozunk. A településen négy irányba vezet közút: Dombóvár, Szekszárd, Bonyhád és Gyulaj felé, ezért meglehetősen nagy az átmenő forgalom.
Infrastrukturális szempontból viszonylag jó az ellátottság: van vezetékes víz, szennyvízhálózat, telefon, kábeltévé, vezetékes földgázhálózat és vasúti közlekedés is a Pécs-Dombóvár-Budapest vonalon.
Iskolánkról általánosan
Intézményünk neve: Kurdi Körzeti Általános Iskola, címe: 7226 Kurd, Rákóczi tér 6. szám.
Iskolánk két épületből áll: a kisebb épületben van az 1-2-3. évfolyam, valamint a fejlesztő csoport helye. A nagyobb épületben a 4-8. évfolyamosok vannak. Mindkét épületben pályázati támogatással sikerült megoldani a nyílászárók cseréjét, az épületek belső szigetelését és a központi fűtés korszerűsítését. Ezek a munkálatok 2008-ban, 2010-ben és 2011-ben zajlottak.
Minden évfolyamon egy osztályunk működik, emellett négy csoportban van délutáni foglalkozás. Sajátos nevelési igényű tanulókkal, valamint a beilleszkedési-, tanulási-, magatartási zavarokkal küzdő gyerekekkel is foglalkozunk.
A 2015. október elsejei statisztika alapján a tanulólétszámunk: 105 fő.
A fiúk-lányok aránya: 57-48 fő, HH-HHH-s aránya: 11/9, SNI: 21fő, BTM: 9 fő. Rendszeres gyermekvédelmi támogatásban 51 tanuló szülője részesül.
Tanulóink jelentős része, 99 fő az iskolában ebédel, amit a Kurdi Önkormányzat fenntartásában álló helyi konyhában készítenek.
Intézményi sajátosságok
Iskolánkba hat településről járnak diákok: Kurd, Csibrák, Gyulaj, Döbrököz, Lengyel, Hőgyész, összesen 30 fő. A bejáró tanulók magas száma intézményi sajátosságunk.
A kisebbségi nyelvoktató program keretében minden évfolyamon heti 5 órában német nemzetiségi nyelvoktatás folyik. Emellett német nemzetiségi néptánc oktatásban való részvételre is van önkéntes lehetőség. A nemzetiségi népismeret keretében több éve megrendezésre kerül a „Márton-nap”, lámpás felvonulással. Ezen kívül minden évben ellátogatunk valamilyen vidéki településre, ahol élnek német nemzetiségiek. Voltunk már Hőgyészen, Dombóváron, Ófalun, Mecseknádasdon és Bonyhádon is.
Pedagógiai Programunkban megjelölt fő feladatunk az általános műveltség megalapozása és a hátrányos helyzetűek felzárkóztatása. Célunk a hagyományos emberi értékek megőrzésével, az erkölcsi normák betartásával emberséget, tudást adni. Mindezt felzárkóztató és tehetséggondozó tevékenységek keretében valósítjuk meg. Felzárkóztató foglalkozások minden évfolyamon vannak magyar nyelv, matematika és nemzetiségi német nyelvből. Tehetséggondozás az alsó és felső tagozaton is két csoportban történik magyar nyelv és matematika tantárgyból.
2002 óta minden évben a 2., a 4. és a 6. évfolyamos tanulókat több napos „Erdei iskola” programra visszük önköltséges alapon. Ez a tevékenységünk is intézményi sajátosságunk.
Tanulóink rendszeresen részt vesznek különböző tanulmányi versenyeken regionális, megyei és országos szinten is. OKM-méréseink évről évre jól sikerülnek, eredményeink mindig az országos átlag közelében vagy felette vannak. A kistérségi átlagot mindig meghaladjuk.
Informatikai ellátottság
Informatikai felszereltségünk jó, 22 db tanulói számítógépünk van internettel felszerelve, egy digitális táblával és egy projektorral is rendelkezünk a szaktanteremben. Mindkét épületünkben van vezeték nélküli internet.
A tavalyi évben egy sikeres TÁMOP-os számítástechnika pályázat keretében sikerült új informatikai eszközökhöz jutni, amely során 15 laptopot és 16 tabletet nyertünk. A tabletek közül 6 db-ot a fejlesztő foglalkozásokon, a maradék 10-t pedig a délutáni foglalkozásokon használhatnak a gyerekek. Ezen kívül 4 db digitális tábla is a nyeremények között volt, a hozzá tartozó projektorral együtt.
Sajnos a digitális táblákat még a mai napig sem kaptuk meg, így továbbra is csak egy ilyen eszközzel rendelkezünk, amely a számítástechnikai teremben van elhelyezve.
A terem kihasználtsága nagy, mivel az informatika órákon kívül a nem szakrendszerű oktatás keretében 5-6-7. évfolyamon magyar nyelv és matematika órákon csoportbontást alkalmazunk, és a bontott csoportok ebben a teremben vannak elhelyezve. A nevelőknek egyeztetni kell egymással, ha a rögzített órarendi órákon kívül az informatika terembe szeretne foglalkozást, órát tartani.
Kapcsolatok
Az iskolán kívüli szervezetek közül rendszeres kapcsolatban vagyunk a „Gyulaj Zrt” Erdészettel, a Római Katolikus Egyházzal, a Védőnői Szervezettel és a helyi Önkéntes Tűzoltó Egyesülettel, akikkel együtt évek óta szervezzük őszi időszakban a „Tűzkakas Diáktűzoltó Versenyt”, regionális szinten.
A nevelőtestület
Diákjainkkal összesen 16 helyben dolgozó nevelő foglalkozik. Utazó pedagógusunk kettő van, kémia, valamint fizika és informatika tantárgyból.
Nincs szakosan ellátva a fizika, informatika, ének, egészségtan és erkölcstan tantárgy.
A nevelők megoszlása nemek szerint: 3 férfi és 13 nő.
Korosztály szerinti csoportosítás:
– 30-40 év között: 6
– 40-50 év között: 6
– 50 év felett: 4
A végzettségek tekintetében: 9 tanító és 7 tanár kollégánk van.
Az iskolában egy alsós és egy felsős munkaközösség működik. A tantestületen belüli együttműködés jó, kollegális. Segítjük, támogatjuk, jól kiegészítjük egymást. Kis létszámú tantestület lévén szinte egy „nagy családként” működünk.